#Európai Unió

Indulhat a shoppingolás az európai csúcsposztok szupermaketjében

Megnyílt az európai csúcstisztségek "szupermarketje" – fogalmazott hétfői számában a Le Soir című brüsszeli lap azzal kapcsolatban, hogy idén megújul az Európai Unió és a NATO vezetősége is. A pozíciók betöltését többé-kevésbé nyilvános egyezkedések, illetve alig áttekinthető háttéralkuk sorozata előzi meg.

MTI

Varga: "kicsit sem elfogult" velünk szemben az EU

Varga Mihály szerint a magyar gazdaság egyre magabiztosabbá válik, miután a kormány megteremtette az egyensúlyt és a növekedés feltételeit. A nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott év végi interjújában azt mondta, nem tart a hiánycél túllépésétől, a következő évek legnagyobb kihívásának pedig az uniós források felhasználását nevezte.

MTI





"Ez a vég kezdete a bankok közpénzből való megmentésében"

Jövő őszig, 2014 októberéig párhuzamosan dolgozzák majd ki az Európai Unió intézményei az uniós gazdasági kormányzás újabb elemét, amelynek keretében a tagállamok szerződéses megállapodásokat köthetnek az Európai Bizottsággal, amelyben strukturális reformokra vállalnak kötelezettséget, s cserébe anyagi ösztönzést kaphatnak.

MTI

Egy töltő minden mobilhoz: egyre közelebb a cél

Újabb lépést tettek az Európai Unió intézményei afelé, hogy rákényszerítsék a mobiltelefongyártókat, hogy egyforma töltőkkel lássák el készülékeiket, miután a szakminisztereket tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) képviselői csütörtökön megállapodtak az ezt is tartalmazó irányelvtervezetről.

MTI



Botrányos videó borzolja az olaszok kedélyét

Olaszországban és az Európai Unióban is botrányt okozott egy titokban készített felvétel, amely leleplezte, hogy embertelen módon bánnak egy menekülteket fogadó délolasz központban az érkezőkkel. A hatóságok vizsgálatot indítottak, az Európai Bizottság megfenyegette Rómát.

MTI

E-cigi: kis patronnal lehet?

Az European Voice (EuV) értesülései szerint lehet, hogya ma este összeülő Európai Parlament és a tagállamok képviselői olyan döntést hoznak, hogy megszüntetik az e-cagarettázással kapcsolatos általános szabályokat.

hvg.hu



Elszipkázhatják a bankbetétek egy részét

A bankbetétek egy részét is elvehetik a jövőben az Európai Unióban, ha egy pénzintézet fizetésképtelenné válik, az adófizetők pénzéből csak a hitelezők követeléseinek lefaragása után lehet majd tőkét juttatni a banknak.

hvg.hu

Szegények vagyunk, mint a templom egere

Magyarország mind a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP, mind pedig az egy főre eső tényleges fogyasztás tekintetében az Európai Unió öt legszegényebb országa közé tartozik – írja a Bruxinfo friss uniós statisztikákra hivatkozva. A lakosság anyagi jóléte Görögországban zuhant a legdrámaibb mértékben 2010 és 2012 között.

hvg.hu

Így adjunk el gazdasági cikket kutyás gifekkel

A Buzzfeed igyekezett pontokba szedni, hogy milyen előnyökkel is járhat, ha az Európai Unió (EU) és az Egyesült Államok (USA) tető alá hozza a két blokk között szabadkereskedelmi megállapodást. A téma a nagyközönség számára minden bizonnyal nem a legérdekfeszítőbb, ám az oldal szerzője az élvezetesebbé tartalomhoz kutyás gifeket és képeket használt. Így már mindjárt más.

hvg.hu

Senki sem maradhat ki a fapados számlából

Az Európai Parlament a legálisan az EU-ban tartózkodóknak joga van alapszolgáltatásokat nyújtó fizetési számlát nyitni. A részletekről most kezdődik az egyeztetés a tagállamokkal, ám fontos szempont az, hogy az ügyfeleknek elfogadható díjszabás mellett lehetőséget kell teremteni arra, hogy másik alapszolgáltatást nyújtó bankszámlára váltsanak az unión belül.

hvg.hu

Hiába a rezsicsökkentés, még a svédeknél is olcsóbb az áram

A Vaasaett energiaügyekkel foglalkozó think tank egy felmérést tett közzé, melyben az Európai Unió fővárosainak villamosenergia-, illetve gázárait hasonlítják össze, illetve megnézték azt, hogy mennyit emelkedtek az árak 2010 óta. A magyar főváros az áramárak tekintetében az uniós átlag felett, míg gázárak tekintetében az alatt van. A magyarok 20-29 százaléka eközben késik a rezsiszámlák fizetésével.

hvg.hu

Amiben még Afganisztán is lehagy bennünket

Nem feltétlenül jogosak az adórendszer átalakításával kapcsolatban készített tanulmányukat ért kritikák, az egykulcsos személyi jövedelemadót kiragadni az egész rendszerből nem lehet, ám a jövedelem-eloszlás mellett az adóváltozások egyéb dimenzióit – mint például kereslet élénkítését – is érdemes lenne megvizsgálni. E területekről rendkívül kevés nyilvános hatástanulmány áll rendelkezésre. A költségvetési átláthatóság szempontjából mindeközben nemcsak a kelet-közép-európai régió, hanem Afganisztán vagy Albánia is lehagy bennünket. A hvg.hu interjúja Tóth G. Csabával, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. volt kutatási igazgatóhelyettesével, az egykulcsos adó hatásait elemző, nagy port felkavaró tanulmány egyik szerzőjével.

Nagy Gergő